Kommunikáció, Színes

Pornó a telefonon

Terminal.Hu - 2009/11/30 11:33

A világ első, „csak felnőtteknek” mobilboltja.

Az Apple-nek - legalábbis ebből a szempontból - nagyon szigorú szabályozása van a mobilbotjába felkerülő programokat illetően: szexuális tartalommal bíró alkalmazásokat nem enged megjelentetni Steve Jobs cége. Az Iphone tulajok emiatt nem is juthatnak hozzá egy kis erotikához hivatalos forrásból, pedig igény lenne rá. Hiszen a szélessávú kapcsolatok és a DVD elterjesztéséért jelentős mértékben felelős pornó mozgatja az emberek (elsősorban a férfiak) fantáziáját, sokan még fizetni is képesek érte.

Ezt a lehetőséget látta meg a MiKandi vállalat: a cég elindította saját, mobiltelefonokon megtekinthető tartalmakat kínáló áruházát. A virtuális bolt kifejezetten felnőtteknek szól, habár a MiKandi óvakodott a pornó kifejezés használatától.



Ugyanakkor a kínálat abból a szempontból szűkös, hogy csak az Google fejlesztette Android operációs rendszert futtató kommunikációs készülékekről érhető el. Ez azonban mindkét fél számára jól jöhet. A MiKandi elsőségével hívhatja fel magára a figyelmet, az Android pedig újabb lökést kaphat a digitális világ kitárulkozását eddig is nagymértékben segítő felnőtt tartalmaktól. Igaz, a Google saját boltjában, az Android Marketben továbbra sincsen lehetőség ilyenfajta kíváncsiság kielégítésére, de azt senki nem tiltja, hogy a mobiltelefon-tulajdonosok alternatív helyeken is keresgéljenek...

Megosztom
Címkék: pornó, szex, android, mikandi
Lépj be és Mondd el a véleményed vagy Kérdezz!

Nincs hozzáférésed? Regisztrálj most!

Legfrissebb Legnépszerűbb
Terminal Blog
Twitter
Követés SMS-ben
Regisztráció, sőt számítógép nélkül is olvashatunk aktuális csiripeket. SMS-ben.
Twitter
Stallone Bruce Willis-szel vacsorázott
Aki követi Sly Twitter bejegyzéseit, az elsőként értesülhetett Bruce Willis-szel eltöltött estéjéről...
Számítástechnikai Rémtörténetek
Túl gyors a tempó
A gyakorlatvezető nem néz se embert, se istent, csak írja, írja, írja tele a táblát...
Számítástechnikai Rémtörténetek
Micimackó az egy informatikai terrorista
Mekkora galibát okozhat egy képernyővédő.
Közösségi Média
Megújult ingyenes SMS küldés
Minőségi SMS szolgáltatás a Wadja és az AttenzoSMS együttműködésével.
Közösségi Média
Érj el mindent egy helyről
Már a Digg és a Last.FM is a Wadján.
Ingyenes Letöltések
Internet
µTorrent 2.0.4 Build 21431
Az egyik legkisebb Bittorrent kliens, amit eddig készítettek. Az alig negyed MB-os telepítõ azonban ...
Iroda/Üzlet
doPDF 7.1.343
Készítsünk PDF-et dokumentumainkból! Az ingyenesen használható alkalmazás virtuális PDF nyomtatóként...
Biztonság
SUPERAntiSpyware 4.42.1000
Szemben az átlagos kémprogram-irtókkal, a naponta frissülő adatbázissal ellátott SUPERAntiSpyware ké...
Iroda/Üzlet
Database .NET 3.4.3871
Multi-adatbázisos környezetbe szánt egyszerű adatbázis-kezelő eszköz. Rendelkezik szintaxis ellenőrz...
Játék
ArtMoney 7.33
Nehéznek bizonyul egy játék? Egyjátékos módban nem rontjuk el senki szórakozását, ha csalunk egy kic...
Terminal Fórum
Hardver
LCD TV + PC (HDMI/DVI/D-sub anomáliák)
Ahogy nacorvus mondá, ez a TV max 1366x768-s felbontást tud, ami nem full hd. Clone mode valószínűl...
Digitcam
Megfelelo objektív választása+kezelése
Deka: A 28mm-es obi digitális gépen kb. 42mm-es látószögűnek felel meg, ami a normál gyújtótávolság...
Internet
Router+WLAN Router
Kösz Üdv
DVD és Blu-ray
Hibák DVD/CD íráskor
Egy kis segítség elkelne. Egy régi, de gyors BTC dvd íróm némelyik lemezt (Maxell) hibásan írta, ezé...
Windows
XP alatt bosszantó apróságok <->és a gyógyír...
Sziasztok! Légyszi' ha valaki tudná, hogy mi lehet a probléma a betűtípusaimmal...Van egy pár progra...
Hirdetés
Partnereink
Bejelentkezés