Üzlet

Világszerte beindult a digitalizáció

Terminal.Hu - 2008/04/15 23:59

Az Economist Intelligence Unit 2008-ban is elkészítette azt az összehasonlító felmérést, mely digitális felkészültségük alapján rangsorolja a világ 70 országát.

A vizsgálódás szempontjait hat kategóriába sűrítették, melyek a következők: internet-hozzáférés és technológiai infrastruktúra, üzleti, szociális és kulturális, jogi környezet; kormányzati szabályozás és hosszú távú tervezés, valamint a vásárlók és a cégek befogadókészsége.

A felmérés szerint a digitalizáció mértéke a világ minden táján növekedésnek indult. Az általános fejlődés ellenére a top-10-ben átrendeződtek az erőviszonyok. A korábban négy évig folyamatosan vezető Dánia négy helyet zuhant, csakúgy, mint Svájc. Finnország három helyet esett vissza - kiszorulva ezzel az első tízből. A finnek helyét az osztrákok vették át. Az első helyen az Egyesült Államok áll, Hongkong szorosan követi, utóbbi 2007-hez képest két helyet lépett előre. Magyarország pontszáma a tavalyi 6,16-ról 6,30-ra emelkedett, ami a 33. helyhez volt elegendő - ezzel egy helyet ugrottunk. Szomszédaink közül Ausztria és Csehország szerepelt jobban nálunk.

A fejlett és kevésbé fejlett országok közötti különbség 2008-ban is csökkent, de a csökkenés mértéke az előző évekhez képest jóval kisebb. A digitalizáció terén legkevésbé felkészült országok, bár pontszámaik emelkedtek, nem tudtak előkelőbb helyezést elérni - részben azért, mert az üzleti környezet kedvezőtlennek bizonyult. Az internet-hozzáférés növekedése néhány fejlődő országban, különös tekintettel Latin-Amerika országaira, riasztóan lassú - állapítja meg az elemzés. Néhány késői belépő ország viszont előrébb került, éppen az internet-hozzáférésben történt fejlesztéseinek köszönhetően. Ezek közé az országok közé tartozik Szaúd-Arábia, Thaiföld és Egyiptom is.

Megosztom
Lépj be és Mondd el a véleményed vagy Kérdezz!

Nincs hozzáférésed? Regisztrálj most!

Legfrissebb Legnépszerűbb
Terminal Blog
Twitter
Követés SMS-ben
Regisztráció, sőt számítógép nélkül is olvashatunk aktuális csiripeket. SMS-ben.
Twitter
Stallone Bruce Willis-szel vacsorázott
Aki követi Sly Twitter bejegyzéseit, az elsőként értesülhetett Bruce Willis-szel eltöltött estéjéről...
Számítástechnikai Rémtörténetek
Túl gyors a tempó
A gyakorlatvezető nem néz se embert, se istent, csak írja, írja, írja tele a táblát...
Számítástechnikai Rémtörténetek
Micimackó az egy informatikai terrorista
Mekkora galibát okozhat egy képernyővédő.
Közösségi Média
Megújult ingyenes SMS küldés
Minőségi SMS szolgáltatás a Wadja és az AttenzoSMS együttműködésével.
Közösségi Média
Érj el mindent egy helyről
Már a Digg és a Last.FM is a Wadján.
Ingyenes Letöltések
Internet
µTorrent 2.0.4 Build 21431
Az egyik legkisebb Bittorrent kliens, amit eddig készítettek. Az alig negyed MB-os telepítõ azonban ...
Iroda/Üzlet
doPDF 7.1.343
Készítsünk PDF-et dokumentumainkból! Az ingyenesen használható alkalmazás virtuális PDF nyomtatóként...
Biztonság
SUPERAntiSpyware 4.42.1000
Szemben az átlagos kémprogram-irtókkal, a naponta frissülő adatbázissal ellátott SUPERAntiSpyware ké...
Iroda/Üzlet
Database .NET 3.4.3871
Multi-adatbázisos környezetbe szánt egyszerű adatbázis-kezelő eszköz. Rendelkezik szintaxis ellenőrz...
Játék
ArtMoney 7.33
Nehéznek bizonyul egy játék? Egyjátékos módban nem rontjuk el senki szórakozását, ha csalunk egy kic...
Terminal Fórum
Hardver
LCD TV + PC (HDMI/DVI/D-sub anomáliák)
Ahogy nacorvus mondá, ez a TV max 1366x768-s felbontást tud, ami nem full hd. Clone mode valószínűl...
Digitcam
Megfelelo objektív választása+kezelése
Deka: A 28mm-es obi digitális gépen kb. 42mm-es látószögűnek felel meg, ami a normál gyújtótávolság...
Internet
Router+WLAN Router
Kösz Üdv
DVD és Blu-ray
Hibák DVD/CD íráskor
Egy kis segítség elkelne. Egy régi, de gyors BTC dvd íróm némelyik lemezt (Maxell) hibásan írta, ezé...
Windows
XP alatt bosszantó apróságok <->és a gyógyír...
Sziasztok! Légyszi' ha valaki tudná, hogy mi lehet a probléma a betűtípusaimmal...Van egy pár progra...
Hirdetés
Partnereink
Bejelentkezés