Üzlet

Válságálló lehet a mobilpiac

Terminal.Hu - 2009/03/08 23:00

Míg a hazai GDP háromszázalékos zsugorodása mellett a teljes telekompiac 2-1,5 százalékot csökken az idén, a mobilszegmensben mindössze 0-1 százalékos csökkenés várható - mondta Beck György, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója az MTI-Ecónak.

Jóllehet januárban 43 ezer előfizetéssel zsugorodott a mobilpiac, ez nem általános jelenség, hiszen a Vodafone-nak négyezerrel, februárban pedig még ennél is nagyobb volumenben nőtt az ügyfélszáma. A lakossági mobiltelefon- és mobilinternet-piac várhatóan az idén sem csökken, ugyanakkor az alkalmazottak elbocsátása és a kiadások visszafogása miatt a vállalati szegmensben visszaesés várható, valamint jóval többet kell tenni az ügyfelek megszerzéséért - vélekedett Beck. A Vodafone ezért is hozza létre idén 500 millió forint összegű beruházással a miskolci ügyfélszolgálati központját, de fejleszti budapesti globális pénzügyi központját is. Mindezek hatására a társaság jelenlegi 1400 fős alkalmazotti létszáma az év végére várhatóan megközelíti a kétezer főt - mondta a vezérigazgató.

Megosztom
Címkék: válság, mobilpiac
Lépj be és Mondd el a véleményed vagy Kérdezz!

Nincs hozzáférésed? Regisztrálj most!

Legfrissebb Legnépszerűbb
Terminal Blog
Twitter
Követés SMS-ben
Regisztráció, sőt számítógép nélkül is olvashatunk aktuális csiripeket. SMS-ben.
Twitter
Stallone Bruce Willis-szel vacsorázott
Aki követi Sly Twitter bejegyzéseit, az elsőként értesülhetett Bruce Willis-szel eltöltött estéjéről...
Számítástechnikai Rémtörténetek
Túl gyors a tempó
A gyakorlatvezető nem néz se embert, se istent, csak írja, írja, írja tele a táblát...
Számítástechnikai Rémtörténetek
Micimackó az egy informatikai terrorista
Mekkora galibát okozhat egy képernyővédő.
Közösségi Média
Megújult ingyenes SMS küldés
Minőségi SMS szolgáltatás a Wadja és az AttenzoSMS együttműködésével.
Közösségi Média
Érj el mindent egy helyről
Már a Digg és a Last.FM is a Wadján.
Ingyenes Letöltések
Internet
µTorrent 2.0.4 Build 21431
Az egyik legkisebb Bittorrent kliens, amit eddig készítettek. Az alig negyed MB-os telepítõ azonban ...
Iroda/Üzlet
doPDF 7.1.343
Készítsünk PDF-et dokumentumainkból! Az ingyenesen használható alkalmazás virtuális PDF nyomtatóként...
Biztonság
SUPERAntiSpyware 4.42.1000
Szemben az átlagos kémprogram-irtókkal, a naponta frissülő adatbázissal ellátott SUPERAntiSpyware ké...
Iroda/Üzlet
Database .NET 3.4.3871
Multi-adatbázisos környezetbe szánt egyszerű adatbázis-kezelő eszköz. Rendelkezik szintaxis ellenőrz...
Játék
ArtMoney 7.33
Nehéznek bizonyul egy játék? Egyjátékos módban nem rontjuk el senki szórakozását, ha csalunk egy kic...
Terminal Fórum
Hardver
LCD TV + PC (HDMI/DVI/D-sub anomáliák)
Ahogy nacorvus mondá, ez a TV max 1366x768-s felbontást tud, ami nem full hd. Clone mode valószínűl...
Digitcam
Megfelelo objektív választása+kezelése
Deka: A 28mm-es obi digitális gépen kb. 42mm-es látószögűnek felel meg, ami a normál gyújtótávolság...
Internet
Router+WLAN Router
Kösz Üdv
DVD és Blu-ray
Hibák DVD/CD íráskor
Egy kis segítség elkelne. Egy régi, de gyors BTC dvd íróm némelyik lemezt (Maxell) hibásan írta, ezé...
Windows
XP alatt bosszantó apróságok <->és a gyógyír...
Sziasztok! Légyszi' ha valaki tudná, hogy mi lehet a probléma a betűtípusaimmal...Van egy pár progra...
Hirdetés
Partnereink
Bejelentkezés