Üzlet

Vészjeleket ad a Nokia

Terminal.Hu - 2010/07/23 16:14

Az elemzők várakozásainál is rosszabb lett a finn Nokia negyedéves eredménye, ezért szinte biztosra vehető, hogy beigazolódnak a korábbi pletykák, és távoznia kell a vezérigazgatónak - derült ki a Bloomberg tudósításából.

A profit negyven százalékkal csökkent egy év alatt a finn cégnél
 
A finn nagyvállalat nettó nyeresége 227 millió euróra csökkent a cég üzleti évének júniusban végződött első negyedében az egy évvel ezelőtti 380 millió euróról. A hírügynökségnek nyilatkozó elemzők 285 milliót vártak. A lesújtó profit egy két éve tartó folyamat eredménye: a tavaly eladott 430 millió telefonnal ugyan továbbra is piac legnagyobb vállalata a Nokia, de az igazán nyereséges okos telefonok értékesítésében messze lemaradt a riválisok - főként az Apple és a Google Android szoftverét használó mobiltelefon-gyártók - mögött. Az iPhone 2007-es bemutatkozása óta 66 százalékkal esett a Nokia piaci értéke. Az USA-ban az elmúlt negyedévben 27 százalékkal csökkentek a cég eladásai. A gyorsjelentés fényében lényegében minden piaci szereplő Olli-Pekka Kallasvuo vezérigazgató leváltására számít, helyére sajtóhírek szerint egy amerikai szakembert ültethetnek. [Napi Gazdaság]

Megosztom
Címkék: nokia, profit
Lépj be és Mondd el a véleményed vagy Kérdezz!

Nincs hozzáférésed? Regisztrálj most!

Legfrissebb Legnépszerűbb
Terminal Blog
Twitter
Ahol a csiripek laknak
Kukkantsuk be a Twitter irodáiba. Érdemes.
Twitter
Követés SMS-ben
Regisztráció, sőt számítógép nélkül is olvashatunk aktuális csiripeket. SMS-ben.
Számítástechnikai Rémtörténetek
Túl gyors a tempó
A gyakorlatvezető nem néz se embert, se istent, csak írja, írja, írja tele a táblát...
Számítástechnikai Rémtörténetek
Micimackó az egy informatikai terrorista
Mekkora galibát okozhat egy képernyővédő.
Közösségi Média
Megújult ingyenes SMS küldés
Minőségi SMS szolgáltatás a Wadja és az AttenzoSMS együttműködésével.
Közösségi Média
Érj el mindent egy helyről
Már a Digg és a Last.FM is a Wadján.
Ingyenes Letöltések
Internet
Google Chrome 6.0.472.53
A Google fejlesztette böngésző minimalista felületével, gyorsaságával és folyamatosan bővülő kiegész...
Játék
In-Poculis Mahjong 3.1
120 szint, 6 vidám téma (karácsonyi, haloweeni, ázsiai, húsvéti, csodaországi és jövőbeli) - mi kell...
Internet
µTorrent 2.0.4 Build 21431
Az egyik legkisebb Bittorrent kliens, amit eddig készítettek. Az alig negyed MB-os telepítõ azonban ...
Iroda/Üzlet
doPDF 7.1.343
Készítsünk PDF-et dokumentumainkból! Az ingyenesen használható alkalmazás virtuális PDF nyomtatóként...
Biztonság
SUPERAntiSpyware 4.42.1000
Szemben az átlagos kémprogram-irtókkal, a naponta frissülő adatbázissal ellátott SUPERAntiSpyware ké...
Terminal Fórum
Elektro
BringaVilágítás házilag ("LED lámpa")
Végülis a foszfor sok mindent takarhat. Elektromos szempontból egy xp-g 2mm^2-e megfelel két párhuza...
Gamer
Mafia II
Üdv. A játék mappájában kell hogy legyen egy 3rd nevű könyvtár, benne egy Physx installer. Illetve ...
Digitcam
Megfelelo objektív választása+kezelése
Deka: A Vivitar jó vakukat gyártott, de az objektívjeit nem venném meg, akármilyen olcsók is. Igen...
Mobil
Apple Iphone 3G(S)
az apple mondjon le. az ájfont tiltsák be. miért? ötletnek jó ok. vannak benne jó dolgok ok. de e...
Internet
Router+WLAN Router
Kösz Üdv
Hirdetés
Partnereink
Bejelentkezés